| |
Probléma
megoldó mesék
Találtam
néhány hasznos mesét arra az esetre,
amikor a gyermek nem akar pl. aludni, vagy rosszat álmodik,
vagy nem becsüli a játékát, stb.
Ezeket
a meséket sorozat-szerûen szeretném közreadni.
Kattints
a kívánt címre, s a program máris
odaugrik!
- Amikor a gyermek
nem akar aludni menni.
-
Amikor a gyermek rosszat álmodik
-
Amikor a gyermek rendetlen
-
Amikor a gyermek éjjel bepisil...
-
Amikor a gyermek nem becsüli játékait
-
Amikor a gyermek elégedetlen külsõ
adottságaival
-
Amikor a gyermek húzza az idõt
Ha a gyerek elégedetlen
külsõ adottságaival
LÁZÁR
ERVIN: SZÖKEVÉNY SZEPLÕK
Marci utálta a szeplõit. Ami azt illeti, volt
is neki mit utálnia, mert hetvenhat szeplõ virított
az arcán. Pontosabban hetvenöt, mert egy - a hetvenhatodik
- a füle cimpáján hivalkodott. Az igazság
kedvéért el kell mondanom, hogy ebben az utálkozásban
Marcinak egyáltalán nem volt igaza. Mert helyre
kis szeplõi voltak. Csinosak, jóképûek,
vidorak. A legnagyobb akkora volt, mint egy jól táplált
borsó, a legkisebb meg mint egy fogyókúrázó
mákszem. Ennek a legkisebbnek neve is volt. Úgy
hívták: Szeplõ Szepi. Ott lakott Marci
orra tövén. Nos hát ezeket szidta-hordta
folyvást Marci. Eladdig és olyannyira, hogy
egy szép napon a szeplõk megsértõdtek.
- Még hogy mi vagyunk a csúnyák,
ocsmányak, rútak, rettentõek?! Na megállj!
- kiabálták, s éjszaka, mikor Marci aludt,
uzsgyi, kisurrantak az ablakon. Még az is, amelyik
a füle cimpáján feszített, pedig
a fülcimpánál elõkelõbb hely
nemigen létezik egy szeplõ számára.
Ott maradt Marci egy mákszemnyi szeplõ nélkül,
mivel - mondanom sem kell - Szeplõ Szepi is ment a
többivel. Hogy merre mentek? Merre mehet hetvenhat sértõdött
szeplõ? Neki a vakvilágnak.
Marci reggel fölébredt, s valami
furcsát érzett. Szalad a konyhába a mamájához,
az meg ámulva néz rá, és így
szól:
- Jó reggelt, kisfiú! Hát te hogy kerülsz
ide?
- Kisfiú? - csodálkozott Marci. - De hiszen
én a Marci vagyok.
- Jesszus! - kiáltott a mama, és a világosság
felé fordította a fiát. - Tényleg
a Marci! De hát hova lettek a gyönyörû
szeplõid?
- Nincs szeplõm? - csillant fel Marci szeme, és
rohant a tükörhöz.
Valami nem tetszhetett neki abban a tükörben. Mert
elkomorodva mondta: - Te anyu, rossz ez a tükör.
Egy sápatag gyerek van benne.
- Nem a tükör rossz, kisfiam - csóválta
a fejét a mamája -, hanem, tudod, a szeplõk...
Marci most már nem örült annyira, hogy megléptek
a szeplõi. "Egy azért maradhatott volna
- gondolta magában. - Szeplõ Szepi vagy az,
amelyik a fülcimpámon volt." És szomorkásan
indult bevásárolni. Mert mindig segített
a mamájának, és szeretett is üzletekbe
járni. Ott is szerették az üzletekben,
mert bár egy icipicit nagy szája volt, azért
igen kedves is tudott lenni. De most furcsán, összehúzott
szemmel nézett rá a hentes, a fûszeres,
az újságos, a virágárus és
a zöldséges is.
- Hát a Marci hol van? - kérdezték.
- Én vagyok - mondta rosszat sejtve Marci.
- Nono! - így a hentes.
- Na ne! - így a fûszeres.
- Nana'! - így az újságos.
- Nana! - így a virágárus.
- No ne! - így a zöldséges.
- Merthogy a Marci egy szép szeplõs gyerek,
te meg egy sápatag kis fehér bõrû.
Nem mondjuk, nem vagy csúnya gyerek, de a Marcihoz
képest! Ajaj - mondták és legyintettek.
És bizony aznap Marci egy kicsit mócsingosabb
húst, tegnapibb kenyeret, tegnapelõttibb újságot,
hervatagabb virágot és halványsárgább
sárgarépát kapott, mint máskor.
Elkeseredetten rohant fel a lépcson, majdnem sírt.
- Mi bajod? - kérdezte a mamája.
- A szeplõim - sóhajtott Marci -, a szeplõimet
akarom!
Nosza, nekiláttak, keresni kezdtek õket a lakásban.
Még a szõnyeg alá is benéztek.
De egy fia szeplõt sem találtak.
Mit volt mit tenni, Marci nekivágott a városnak.
Elment a Talált Tárgyak Osztályára.
- Jó napot! - köszönt.
- Jó napot! - válaszolta a Talált Tárgyak
Osztályának fõnöke, egy szemüveges,
öreg bácsi, s közben fel se nézett
az újságból. - Esernyõ? Kesztyû?
Aktatáska? Pénztárca? Vagy netán
a fejét méltóztatott elveszteni?
- A szeplõimet keresem - mondta Marci.
- Milyen volt?
- Barna, kerek. Mind a hetvenhat.
Az öregúr felállt, odament egy nagy polchoz,
és beletúrt a limlomok közé. Leemelt
egy palacsintasütot.
- Nyele volt a szeplõjének? - kérdezte.
- Nem - hebegte Marci.
- Akkor ez nem az - állapította meg az öregember,
és visszatette a palacsintasütõt.
Aztán Marci elé rakott egy diszkoszt, egy csészealjat,
egy pudingot, egy ceruzahegyezõt, egy lencsét,
egy borsót, egy babot, egy széntablettát,
egy cipõgombot, egy inggombot és egy pulykatojást.
- Tessék, mind kerek és barna. Melyik az?
- Sajnos, egyik se - szomorkodott Marci és irigykedve
nézte a pulykatojást. A Talált Tárgyak
Osztályáról a rendõrségre
ment. Itt egy õrmester fogadta.
- Szóval szökött szeplõket keresel?
- Igen.
- Részegesek?
- Nem.
- Loptak?
- Nem.
- Raboltak?
- Nem.
- Mit vétettek a törvény ellen?
- Semmit - mondta Marci.
- Hát akkor? - tárta szét a karját
az õrmester.
Elnyargalt hát Marci a tanácsra.
- Szeplõügyben? - ráncolta a homlokát
a portás. - Talán az állattenyésztési
osztály illetékes.
Az állattenyésztési osztályon
egy bácsi éppen egy lovat rajzolt a falra.
- Szeplõ??? Talán szép ló ügyben,
fiacskám!
- Nem szép ló, szeplõ - morogta Marci.
A bácsi a fejet rázta, és nagy igyekezettel
satírozta a ló sörényét.
- Talán a növénytermesztésnél
- mondta.
A növénytermesztési osztályon egy
barátságos fiatalember ült, a bal füle
mögött egy tulipán, a jobb füle mögött
egy muskátli virított, a mellényzsebébe
tûzve meg egy búza-, egy árpa- és
egy rozskalász.
- Szeplõ? Egy pillanat. - Föllapozott egy nagy
könyvet.- Várjunk csak... szépcsalán,
szépecske, széphártya, szépike,
széplegényfû - olvasta a könyvbõl,
és felkiáltott: - Megvan! Szeplõlapu!
Ezt keresed?
- Nem laput, a saját szeplõimet - magyarázta
Marci.
A felvirágzott fülû elkomorodott.
- Pedig olyan szép ez a szeplõlapu. Úgy
is hívjak, hogy Boldogasszony csepegtette fû,
forrasztófu, méregvonófû, párducfû
meg viaszfû.
A fiatalember belemelegedett az olvasásba, már
nem is nagyon törõdött Marcival.
- Azt is felolvasom neked - kiáltotta, hogy a szittyót
hányféleképpen hívják!
Marci óvatosan kihátrált a szobából,
de a fiatalember észre sem vette, sorolta csak a szittyó
neveit. Marci még a lépcsõházban
is hallotta: csurikló, csuhi, fülemülefû,
kancsuka, kaszitkó, semok, sisák, sörkefû,
szövõke.
- Ej - sóhajtott odakinn -, kaszitkó, semõk,
sisák! Hol lehetnek a szeplõim?
Még szerencse, hogy meglátta Mikkamakkát.
Egy ligeti padon ült Mikkamakka, és lógázta
a lábát.
- Hat te? - kérdezte tõle Marci, és lehuppant
mellé a padra.
- Kóbor szeplõket figyelek - mondta Mikkamakka
-, nagy ma a szeplõjárás.
- Csak nem? - csillant fel Marci szeme. - Hány szeplõt
láttál?
- Hetvenhatot - mondta Mikkamakka, és a szeme sarkából
Marcira pislantott. - Itt masíroztak. Gyalog mentek
szegények, mert nem volt villamosjegyük.
- Merre mentek? - kérdezte izgatottan Marci.
- Erre - mutatta Mikkamakka.
Marci meg uzsgyi, már ott se volt! Rohant a szeplõk
után.
Meg is találta õket hamar. Egy árokparton
ültek és szomorkodtak. Hetvenhat szomorú
szeplõ. Azaz csak hetvenöt, de ez majd késõbb
derül ki.
- Olyan jó lenne, ha visszajönnétek - mondta
nekik Marci.
A szeplõk gyanakodva néztek rá.
- És nem szidsz többet bennünket?
- Soha - válaszolta mély meggyõzõdéssel
Marci.
- Nem mondod, hogy rondák vagyunk, hogy csúfak
vagyunk, hogy rettenetesek vagyunk, hogy ocsmányok
vagyunk?
Marci rázta a fejét.
A szeplõk erre visszamasíroztak az arcára.
Marci már-már elmosolyodott, amikor valami furcsát
érzett.
- Mindnyájan megvagytok? - kérdezte aggodalmasan.
- Egy pillanat - mondta az, amelyik a fülcimpáján
ült -, megszámolom. - Aztán ijedten fölkiáltott:
- Szeplõ Szépi elveszett! Nincs senki az orrod
tövén!
Nosza, keresni kezdték. Ez már könnyebben
ment, mert a szeplõk is segítettek. Meg is találták
hamar. Egy akáclevélen ült.
- Szervusz Szeplõ Szepi, gyere vissza te is! - mondta
neki Marci.
De Szeplõ Szepi rázta a fejét.
- Nem mehetek - mondta -, mert akkor ez egyedül maradna.
- És maga mellé mutatott.
Ekkor vették észre - Marci és a szeplõk
-, hogy Szeplõ Szepi mellett ül valaki. Egy ijedt,
idegen kis szeplõ.
- Bemutatom Szeplõ Sziszit - mondta Szepi. - A legjobb
barátom. Szegény nagyon magányos.
- Bizony - mondta Szeplõ Sziszi -, csak kódorgok,
csámborgok, kujtorgok, csavargok, lézengek,
lõdörgök, de szerencsére most már
van egy barátom. Igaz, Szepi?
- Igaz - mondta Szepi szomorúan. - S ezután
már együtt kódorgunk, csámborgunk,
kujtorgunk, csavargunk, lézengünk és..
. és... mit is mondtál még?
- Lõdörgünk.
- Igen, lõdörgünk, mert mi sosem hagyjuk
el egymást.
- Tudjátok mit? - mondta erre Marci. - Sziszi is költözzön
az orrom tövére. Van ott még hely Szepi
mellett.
- Igazan?! - kiáltották boldogan mindketten,
és odapattantak Marci orra tövére. Sziszi
még kicsit izgett-mozgott a boldogságtól.
- Gyönyörûséges! - mondta. - Legjobb
szeplõnek lenni egy orrtövön.
- És a fülcimpa, az neked semmi? - méltatlankodott
az, aki Marci fülcimpáján lakott. De nem
törõdött vele senki.
Hazaértek.
- Na végre, hogy mindnyájan megvagytok - mondta
Marci mamája, aztán jobban szemügyre vette
a fiát. - Azért valami furcsa van rajtad.
- Talán Szeplõ Sziszire gondolsz - mondta Marci.
- Nem engedhettem, hogy kódorogjon, csámborogjon,
kujtorogjon, csavarogjon, lézengjen, lõdörögjön,
barát nélkül szomorkodjon.
Hát így történt. S ha találkoztok
egy szép kisgyerekkel, akinek éppen hetvenhét
szeplõje van, hát az a Marci.
Ha a gyerek húzza
az idõt
GERLINDE ORTNER: A
SUGÁRGYEREK
Melinda aranyos, barátságos
kislány. Nem is volna rá semmi panasza édesanyának
- ha Melinda nem húzná mindig az idõt.
- Melinda, gyere, öltözz fel! - szól türelmetlenül
édesanya. - Indulnunk kell!
Melinda lassan feláll. Útban az elõszoba
felé még eszébe jut valami. Például,
hogy magával vihetne egy plüssállatot vagy
egy babát. - De melyiket? A Zsuzsi babát vagy
Pólyicát? Nem; legjobb lesz mégis a lompos-loncsos
Lesi kutya. Vagy mégsem? Talán inkább
a kis majmomat vigyem magammal? Vagy egy kisautót?
Az a kabátzsebemben is elfér.
- Siess, Melinda! - szól rá édesanya.
Melinda végül elhatározza, hogy legjobb
lesz, ha bababõröndöt visz magával.
- Öltözz már végre! Mit húzod
megint az idõt? - Édesanya hangja egyre türelmetlenebb.
Az öltözködés sem megy olyan simán.
Édesanya nagyon siet, hát elveszíti a
türelmét, és inkább maga öltözteti
fel kislányát.
- Még felöltözni se tudsz egyedül! -
mondja mérgesen.
Melinda nem örül, hogy édesanya mérgelõdik,
de azt már nagyon is élvezi, hogy öltözteti.
Így megy ez ebéd közben is.
- Melinda, egyél, ne bámulj! Ne turkálj
az ételben, egyél rendesen. Borzasztó
lassan megy ma az evés! Nézd, mi már
rég készen vagyunk. Csak rád vár
mindenki. A hús egészen kihûlt a tányérodon,
annyira húzod az idõt! - szól édesanya,
és az utolsó néhány falatot gyorsan
Melinda szájába tömi.
- Ilyen nagy lány, és etetni kell, mint a kishúgát!
-mondja gúnyosan édesapa. Csakhogy Melinda nem
örül, hogy õ a "nagy", és
nagyon élvezi, hogy néha etetik, mint egy kisbabát.
Egy szép napon Melinda kimegy a parkba. Leül egy
padra, és körülnéz a napsütésben.
És ebben a pillanatban a Napocska leküldi Melindához
számtalan sugárgyerekének egyikét.
Méghozzá egyenesen Melinda orra hegyére.
- Hapci! Mi csiklandozza az orromat? - csodálkozik
Melinda. És egyszer csak finom hangocskát hall:
- Sugárgyerek vagyok, szeretnék veled játszani.
-Nagyszerû ! - mondja Melinda. - Csak... hapci!... Ne
ugrálj az orromon, mert csikis vagyok!
- Gyere, fussunk egyet a réten. Te vagy a fogó!
- rikkant a sugárgyerek, és már ugrik
is Melinda orráról egy orgonabokorra. Az orgonabokorról
egy százszorszépre, a százszorszéprol
egy gesztenyefára, azon pedig ágról ágra.
Csudára fürge; Melinda alig ér a nyomába.
A vidám hancúrozás közepette észre
sem veszik, hagy szalad az idõ.
- Abba kell hagynunk. Haza kell mennem a Naphoz - sajnálkozik
a sugárgyerek.
- Maradj még egy kicsit! - kérleli Melinda.
- Nézd, ott ül az az unalmas Tomi! Ugyan, csiklandozd
már meg!
A sugárgyerek Tomi orráról a fülére
szökken, aztán az arcára, majd megint az
orra hegyére. Tomi azt hiszi, egy légy szemtelenkedik
vele, és nagyot csap - a tulajdon orrára.
- Juj! . kiált fel, Melinda pedig jót kacag.
Melinda meg a sugárgyerek még jó darabig
rakoncátlankodnak, s közben a Nap eltûnik
a házak mögött, és felbukkan a Hold.
- Azt a mindenit! - kiált fel a sugárgyerek.
- Most már nem tudok visszamenni a Naphoz. Mit csináljak?
Hová legyek?
- Sose bánkódj - vigasztalja Melinda. - Szépen
hazajössz velem!
Melinda édesanyja már aggódik. Amikor
a kislány végre hazaér, édesanya
alaposan összeszidja. A sugárgyereknek sikerül
észrevétlenül besurrannia Melinda szobájába.
Aznap este Melinda szokása ellenére nagyon siet
mindennel - hogy minél hamarabb együtt lehessen
barátjával, a sugárgyerekkel. Édesanya
azt hiszi, azért igyekszik annyira a kislánya,
mert bántja a lelkiismeret, amiért olyan késõn
ért haza. Amikor Melinda végre a szobájába
lép, szörnyen megijed.
- Mi történt itt? A szép, új, virágos
párnámon csúnya, nagy, égett folt
éktelenkedik! És ez micsoda? A maci bundája
egészen megperzselõdött. A babafürdõkád
fele elolvadt! A kedvenc mesekönyvembe nagy lyuk égett!
Restelkedve bújik elõ a sarokból a sugárgyerek.
- Ne haragudj! Ha sokáig muszáj egy helyben
kuksolnom, elõször szörnyen meleg lesz körülöttem,
aztán még melegebb, még melegebb, a végén
már nagy a forróság. Hát így
égett el annyi minden. Sokat ugráltam a parkban,
és elfáradtam. Szeretném kipihenni magamat.
De hol? Jaj, nem akarok itt maradni! Még soha így
el nem húztam az idõt. Nem lett volna szabad
olyan sokáig veled játszanom! Haza akarok menni!
Vissza a Naphoz meg a többi sugárgyerekhez! -
És a sugárgyerek keserves sírásra
fakad.
Melinda sajnálja, és kicsit
ludasnak érzi magát. Aztán pompás
ötlete támad:
- A kályha! Igen, a kályhában nyugodtan
alhatsz, ott nem tehetsz kárt semmiben!
- Micsoda? Hogy bemásszam abba a sötét
lyukba? - kiált elkeseredve a sugárgyerek.
- Igen, igen, nagyon szépen kérlek! Hiszen csak
egyetlenegy éjszakáról van szó!
Holnap korán reggel visszamehetsz a parkba, a többi
sugárgyerekhez! Légy szíves, bújj
be gyorsan! - kérleli Melinda. És a sugárgyerek
kelletlenül ugyan, de engedelmeskedik.
Másnap reggel, amikor Melinda felébred,
már nem találja ott a sugárgyereket.
Melinda gyorsan megmosakszik. Magára kapkodja a ruháját,
és sebtében megreggelizik. Fél, hogy
édesanya észre fogja venni az égési
nyomokat. Édesanya azonban annyira meglepõdik,
milyen fürge lett egyszeriben a kislánya, hogy
nem vesz észre semmit. Melinda örül. Feledi
gondjait, és örül, hogy édesanya megdicséri.
A sugárgyereket már majdnem el is felejtette.
De amikor az iskola felé menet átvág
a parkon, váratlanul elébe toppan a sugárgyerek.
- Hogy ne haragudj, amiért a szobádban
annyi kárt okoztam, és hogy sose felejtsd el,
milyen jól játszottunk együtt, ajándékot
kapsz tõlem. Ez az ajándék majd abban
is segít, hogy többet ne húzd az idõt.
Nézd: ez itt egy sugárzenélõóra.
Egyedül te látod - mindenki más számára
láthatatlan. Ha sietsz, az óra villogni kezd,
ha pedig gyorsan elkészülsz, fényes sugarat
bocsát ki és halkan csilingel. Hát minden
jót, a viszontlátásra! Mennem kell.
- Viszontlátásra, aranyos
sugárgyerek! - kiált utána Melinda.-
Nagyon köszönöm az ajándékot!
A sugárzenélõórád biztosan
mindig segít majd!
Melinda még sokáig integet
a sugárgyereknek. Aztán nyakába szedi
a lábát, és fut az iskolába. Nem
szeretne elkésni!
Melinda otthon mindjárt szeretné kipróbálni
az ajándékot. Ebédnél jól
megrágja az elsõ falatot, gyorsan lenyeli, és
már veszi is a szájába a következõt.
És lássatok csudát: a sugárzenélõóra
villan egyet! Melinda majdnem olyan gyorsan fogyasztja el
az ebédet, mint a szülei. Az óra pedig
fényesen sugárzik, és gyönyörû
dallamot játszik. Melinda azt sem tudja, hová
legyen boldogságában.A szülõk ugyan
nem láthatják a csodálatos sugárzenélõórát,
de nagyon örülnek, hogy Melinda már nem húzza
az idõt. Édesanya este, szokás szerint,
figyelmeztetni akarja kislányát, hogy menjen
már végre lefeküdni.
- De hol van Melinda? - kérdi meglepetten
édesapát.
- Itt vagyok! - kiabál boldogan Melinda a szobájából.
- Már lefeküdtem!
- Micsoda? Ilyen ügyes kislány vagy? - bámulnak
a szülei. - Akkor ma még jut elég idõ,
hogy egy extrahosszú mesét olvassunk fel neked!
Melinda boldog. Magához szorítja
a sugárzenélõórát, és
gondolatban még egyszer megköszöni a sugárgyereknek
a gyönyörû ajándékot.
Oldal tetejére
|